|

Kötődési stációk

steps 3614468 1920


Pár pontban összefoglaltam -kicsit másként, mint a szakirodalom (lásd: Felnőttkori kötődés)– amit a kötődési szintekről („stációkról”) tapasztaltam magamon és másokon is.

Annyit elöljáróban, hogy természetesen ez a 3 szint nem választható el élesen egymástól, hanem inkább különböző állapotokat, hullámzásokat ír le, így akár egy-egy időszakot, de egy-egy konkrét embert, kapcsolatot is jellemezhet.

Viszont megfigyelhető, hogy melyik az az állapot, amiben jellemzően vagyunk, “megragadtunk” és mik azok a lépések, amik a függetlenség felé vezethetnek?

 

1.    „stáció”: A kiszolgáltatottság időszaka. Fontosabb számomra a kapcsolat, mint akár annak a milyensége.

      Gyerekként: „nincs más választásom, mindent kénytelen vagyok megtenni/elviselni azért, hogy életben tartsanak, hiszen a számomra fontos személy nélkül nem tudok életben maradni”

      Felnőttként: “úgy érzem, hogy nincs más választásom/félek a magánytól, ezért mindent megteszek, elviselek, mert úgy érzem nélküle nem tudok élni, magányos vagyok, nem vagyok biztonságban.”

2.    „stáció”: A remény/sóvárgás időszaka. Azt hiszem, hogy ha én megváltozom, a másik is megváltozik a kedvemért/megváltoztatom, akkor majd minden -nekem is- jó lesz.

      Gyerekként: „anya/apa ha ügyesebb/okosabb/kedvesebb/szófogadóbb leszek, majd szívesebben foglalkoztok velem és kevesebbet a háztartással/munkával stb., akkor végre megkapnám azt a figyelmet, törődést, szeretetet amire mindig is vágytam”.

      Felnőttként: „ha kedvesebb/türelmesebb/megértőbb/vonzóbb leszek számára, akkor majd szívesebben lesz velem. Hiszen amúgy annyira jó ember, csak sok a munkahelyi stressz/nehéz gyerekkora volt stb. Csak egy kicsit kéne változnia neki is a kedvemért, és annyira jó is lehetne…”

3.    „stáció”: A függetlenség állapota. Fontosabb vagyok már magamnak mintsem, hogy olyan kapcsolatban maradjak, ahol nem értékelnek, nem becsülnek, nem szeretnek, (ki)használnak, cikiznek, lenéznek, bántanak, megaláznak stb.!

      Ez csak felnőttként működik: „már én értékelem/becsülöm/szeretem magam annyira, hogy inkább ne legyen kapcsolat, mint hogy ilyen: számomra destruktív, megalázó, bántó stb.”

Ezzel a döntéssel vállalom az eleinte vele járó fájdalmas állapotot, érzéseket is: az egyedüllétet, a magányérzést, a szorongásokat, félelmeket, netán bűntudatot stb. és így válok valóban függetlenné a kapcsolattól, hiszen a biztonságot már nem a kapcsolat adja, hanem én adom magamnak.

Ennek következménye nem az, hogy “elszállok” és egyedül élek hanem, hogy független lettem, és nem megfelelési kényszerből, hanem szabad akaratomból kapcsolódok azokhoz, akikhez szeretnék és akik hozzám is szeretnének/képesek és nem kapcsolódok azokhoz, akikhez nem szeretnék és akik hozzám sem szeretnének/nem képesek.

A függetlenségig eljutni szinte mindig csak segítséggel -egy segítő kapcsolaton keresztül- lehet, mert hiába a tudás, az értelem, ha nem volt “zsigeri tapasztalatunk” arról, hogy milyen elfogadva, megértve, támogatva lenni és önállóvá válni. Egy segítő kapcsolatban lehetőség van megtapasztalni, hogy: “van jog(osultság)om is egy kapcsolatban, nem csak kötelességem, kényszereim és fokozatosan eljuthatok odáig, hogy független legyek”.

 

 

Fotó: https://pixabay.com

Similar Posts

  • Levél apámnak

    A lenti levél, -ahogy mondani szokás „megtörtént események alapján” született évekkel ezelőtt… „Hello, Rövid leszek. (vagy mégsem?) Tegnap (5 év nem találkozás után) 3 okból mentem ki hozzád: 1. Mert tesóm megkért és úgy döntöttem, hogy oké. Nem lett volna muszáj. (nem „jófiúságból”, ahogy Te odavágtad) 2. Kíváncsi voltam „merre tartasz” 3. Adtam egy esélyt…

  • |

    Elégedetlenség vagy elégedettség

    Miért is nem vagyunk elégedettek? Sokan teszik fel a kérdést magunknak, hogy miért nem elégedettek a munkájukkal, magukkal mikor amúgy egész jól keresnek?  Ez mindig együtt jár azzal, hogy van valami jelenbeli ok, aminek ha majd vége, akkor jobb lesz. Pl: „Most ugyan sok a munka, de ha vége lesz annak a nehéz projektnek, utána…

  • |

    Rajongás, istenítés a kapcsolatokban

    na, de meddig? A rajongás bizonyos mértékig, ideig fontos és szükséges ahhoz, hogy kialakuljon a kötődés a másikhoz, de ha tartósan marad fenn az “istenítés”, kritika és reális értékelés nélkül, az mindenképpen tünet. Ugyanis ez már egy gyermeki pozíció ami ugyan kényelmes tud lenni, de megakadályozza a felnőtt kapcsolódást… #csiziandras (Fotó forrása: https://www.pexels.com)

  • Húsvéti gondolatok…

    Húsvéti saját gondolatok… Jézus példája ugyan egyetemes, de számomra személyes utat/párhuzamokat is mutat.Jézus azzal, hogy „vállalta a keresztet”, azt üzeni nekem, hogy én is vállaljam a saját magam, a sorsom! Mindent, amit kaptam és nem kaptam.Ő bármelyik pillanatban megmenthette volna magát, bármikor választhatta volna a könnyebb utat, de nem tette. Végig ment rajta nyíltan, „nem…

  • Vigasztalás vs együttérzés

    Vigasztalás vagy együttérzés? Melyik mit jelent? Sokszor -sőt talán ez a jellemzőbb- ha bárkinek baja, problémája, fájdalma stb. van, az emberek jó része vigasztalni próbálja, vagyis megtesz mindent azért, hogy az illető ne érezze azt, amit…de miért? Szerintem azért, mert a vigasztaló nem tudja viselni a másik hangulatát, érzését -talán emlékezteti saját feldolgozatlan dolgaira!? Az…

  • Párkapcsolatok fejlődése

    Nincs olyan ember, akit valamilyen formában ne érintene, érintett volna a párkapcsolatok témája, –kit közelről, mélyebben, érzékenyebben, kit távolról, felületesen- mégis úgy látom, hogy ennek ellenére nagyon kevés az olyan megalapozott ismeret ebben a témában, ami a hétköznapi szinteken is hasznosítható lenne.Pedig ha tisztába lennénk legalább a fő jellemzőivel, mérföldköveivel, fejlődési szakaszaival, akkor sokkal könnyebb…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük